Hali mindenkinek! :)
Végre itt vagyok egy új bejegyzéssel, még pedig a várva várt essence rúzs véleményezéssel.
Akik követik a YouTube csatornám, azok tudják, hogy az egyik VLOG-omban elmentem vásárolni azzal a céllal, hogy beszerzek egy matt rúzst. A boltban ezzel a rúzzsal nagyon sokáig szemeztem, mire eljött velem.
Azt ígéri, hogy hosszan tartó és matt.
Ezek közül max a matt hatást teljesítgeti, de még azt sem tökéletesen. Számomra ez a rúzs egy csalódás volt. Mert amint felkentem a számra, úgy jött is lefelé. Hiába próbáltam több réteggel, úgy sem volt jó. A mattsága az szinte nulla, ugyanis fénylik, ami szerintem azért elég fura.
Azt hittem várhatok valamit ettől a rúzstól. Igaz nem a legdrágábbak közé tartozik, de nyilván ami már 850 forint, annak legyen valamiféle minősége és igen is maradjon fent a szánkon rendesen.
Ha már az ember ilyesmire költ, tényleg ne az legyen hogy minden második percben újra kelljen kenni.
Annyi a tanulsága ennek a dolognak, hogy többet ilyen rúzst nem vásárolok.
Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ez bizony nem éri meg. Nem hogy a 800, de még az 500 forintot sem. :)
Viszont aki szeret bíbelődni azzal hogy mindig rúzsozza magát, ő nyugodtan megveheti, ez egy tökéletes választás lesz.
Pontozásom a következő: (tízes skálán)
Kiszerelés: 7
Könnyű használat: - inkább bajlódós
Állag: 5
Illat: nincs
Tartósság: 0
Beszerzés:
dm - 849Ft
Nektek volt már ilyen rúzsotok? Ha igen, bevált?
Zsófi